Kezdő vállalkozói hitelek 2020-ban

Egy vállalkozás elindítása mindig nagy nehézségekkel jár. Bár sok embernek vannak nagyszerű ötletei, melyekből sikeres cégek születhetnének, azonban az anyagiak rendszerint megakadályozzák őket már az indulásban is. Előfordulhat természetesen olyan eset, amikor a kezdéshez összegyűlik az alaptőke, de a fejlesztésekre, a járulékos költségekre vagy az első munkabérekre már nem marad keret.

Bármelyik eshetőség is álljon fenn, a kezdő vállalkozóknak gyakran kell hitelt igényelniük ahhoz, hogy a fenti problémákat áthidalhassák, és amennyiben ilyenkor nincs lehetőségük kölcsönt felvenni vagy csak nagyon drágán, az rögtön megpecsételheti a sorsukat.

Szerencsére ma már Magyarországon is elérhetők úgynevezett kezdő vállalkozói hitelek, melyeket segítő szándékkal dolgoztak ki, ennek megfelelően támogatott vagy tartósan alacsony kamatozással rendelkeznek.

Az efféle hitelkonstrukciók hátterében jellemzően az állami kamattámogatás áll, tehát valójában tehát az alapok tekintetében ezek is piaci kölcsönök, csak az extra terhek egy bizonyos részét leveszik a kezdő vállalkozókról. Hogy 2020-ban milyen lehetőségei vannak ezen a téren egy induló cégnek? Lássunk néhány működőképes alternatívát:

Növekedési Hitelprogram

A Növekedési Hitelprogram lényege, hogy a Magyarországon működő kis- és középvállalkozások kedvezményes, átlagosan 2,5 százalékos kamatozású, forint alapú hitelhez juthassanak. Fontos, hogy az így igényelhető összegek felhasználhatósága erősen korlátozott, így kizárólag beruházásra, azaz fejlődésre, illetve természetesen forgóeszközök finanszírozására fordíthatók. Bár a programon nem kizárólag induló vállalkozások indulhatnak, ellenben számukra is igénybe vehető ez a segítség.

Hogy kihasználhassák a Növekedési Hitelprogram előnyeit, ahhoz legalább 3 millió forint hitelt kell felvenniük a vállalkozásoknak, míg a maximális összeget 10 milliárd forintban állapították meg, tehát megfelelő körülmények között igencsak nagy beruházásokat is finanszírozhatunk ezzel.

A program minden olyan kereskedelmi pénzintézetnél és takarékszövetkezetnél igényelhető, akik szerződésben állnak a Magyar Nemzeti Bankkal, így érdemes a vállalkozáshoz kapcsolódó intézményt választani az esetleges extra kedvezmények miatt.

Ezek a vállalkozások vehetnek részt a Növekedési Hitelprogramban

Természetesen nem minden induló vállalkozó és vállalkozás kérhet anyagi segítséget a Nemzeti Hitelprogramon belül. A kérvényezőnek meg kell felelni a következő kritériumoknak:

  • Legyen egyéni vállalkozó, őstermelő vagy családi gazdálkodó.
  • KKV esetén az összes foglalkoztatott létszámának nem szabad túllépnie a 250 főt, a nettó éves árbevétel pedig legfeljebb 50 millió euró vagy mérlegösszege maximum 43 millió euró (illetve ezeknek megfelelő forintösszeg) lehet.
  • Kisvállalkozásként tekintenek a KKV-szektoron belül azokra, ahol a foglalkoztatottak létszáma maximum 50 fő, az éves árbevétel pedig legfeljebb 10 millió euró.
  • Mikrovállalkozásként igényelhet hitelt az a cég, ahol maximum 10 fő dolgozik és 2 millió eurónál kevesebb az éves nettó árbevétel.
  • Nem minősül KKV-nak, illetve nem igényelhet hitelt a programban az a vállalkozás, amelyik állami vagy önkormányzati tulajdonrésszel rendelkezik, illetve ezek tőke- és szavazati joga összességében meghaladja a 25 százalékot.

A Növekedési Hitelprogrammal felvehető kölcsönök célja

Mint a legtöbb kamattámogatott kölcsönforma, úgy természetesen a Növekedési Hitelprogramban elérhető kezdő vállalkozói hitelek is csak konkrét célokkal vehetők igénybe. Ezek a következők:

  • Beruházások: ez a kategória gyakorlatilag mindent lefed, ami valamilyen tárgyi eszköz, gép vagy ingatlan beszerzéséhez kapcsolódik, de a termeléshez vagy a működéshez szükséges szoftverek és szabadalmak szintén ide sorolhatók. Lényeges azonban, hogy a beruházási célzattal felvett hiteleket maximum 10 év futamidővel tudjuk igényelni.
  • Forgóeszköz-finanszírozás: forgóeszköznek minősül minden olyan alapanyag vagy árukészlet, ami a vállalkozás működéséhez és termeléséhez elengedhetetlen. A program részeként ilyen célzattal igényelt kölcsönök esetében a futamidő maximum 1 év lehet.
  • Hitelkiváltás: ritkán hangoztatott lehetőség, de a Növekedési Hitelprogrammal igényelhető kölcsönből már meglévő, rossz kamatozású hitelek és lízingek is kiválthatók. Ezen a téren azonban szigorúak a pénzintézetek, hiszen kizárólag olyan hitelek kiváltására adnak lehetőséget, melyek célja beruházáshoz vagy forgóeszköz-finanszírozáshoz kapcsolódott. Egyedüli kivételt képez a lízing és a devizahitel, melyek kapcsán további feltétel még, hogy a vállalkozásnak 2013. március 31. előtt kellett igényelnie, ami induló vállalkozás esetén nyilvánvalóban nem mérvadó.

Széchenyi program

A Széchenyi program egy olyan összetett vállalkozássegítő konstrukció, aminek részeként összesen nyolc különféle támogatott kölcsöntípust találhatunk, melyek közül három kifejezetten induló vállalkozások számára lett kitalálva, de a többi lehetőséget is könnyedén kihasználhatják a megfelelő helyzetekben.

A program részeként igényelhető hitelekből beruházások, forgóeszköz-finanszírozások, pályázati támogatások, valamint azok önrésze fizethető ki. Kifejezetten a kis- és középvállalkozások megtámogatása miatt létrejött támogatási zsebről van szó, melynek részeként a legtöbb cég garantáltan megtalálja majd a számításait az egyes lehetőségek között.

A Széchenyi program részeként elérhető hiteltermékek

Mivel a Széchenyi programban többféle hiteltermék közül válogathatnak a vállalkozások, ezért az alábbiakban mindegyiket sorra vesszük – természetesen csak a lényegi részletekre koncentrálva.

Széchenyi kártya folyószámlahitel

Induló vállalkozások számára kifejezetten kedvező alternatíva abban az esetben, ha időszakosan problémát jelentenek a kisebb kiadások, vagy szeretnénk egy kis tartalékot magunknak. Ezzel egy olyan hitelkeretet kapunk, mely 500 ezer és 25 millió forint között érhető el, felvételekor pedig a kamatozás egy havi BUBOR+4 százalék értékű lesz. A futamidő minden esetben 1+1 év!

Széchenyi forgóeszközhitel

Ezt a hitelterméket kifejezetten forgóeszköz beszerzésre igényelhetik akár induló vállalkozások is olyan esetekben, ha gondot okoz az alapanyag beszerzése vagy az árukészlet feltöltése. Összege 1 millió és 25 millió forint között mozoghat, maximum 3 éves futamidővel, amihez 8 hónap türelmi idő tartozik. A hitel kamatozását a BUBOR értéke +5 százalék adja meg.

Széchenyi beruházási hitel

Ha nagyobb beruházásra van szükségünk, akár induló vállalkozásként is ideális ez a kölcsöntípus, hiszen gépeket, ingatlanokat tudunk finanszírozni vele. Összege 1 és 50 millió forint között lehet, lényeges azonban, hogy az igényléskor legalább 20 százalékos önerőt kell felmutatnunk. A kamat kiszámításakor +4,5 százalékkal kell megnövelni az egyhavi BUBOR értékét, futamideje pedig maximum 10 év lehet, amihez 2 év türelmi időt kapnak a vállalkozások.

Széchenyi önerő kiegészítő hitel

Amennyiben pályázatokból szeretnénk indítani vagy megtámogatni vállalkozásunkat, de gondot okoz az önerő finanszírozása, akkor ez a hiteltermék szerencsés választás lesz. Legfeljebb 50 millió forint igényelhető így, de a pályázati beruházás végösszegének a 20 százalékát így is be kell mutatni önerőként. Maximum 10 éves futamidő mellett vehető fel, a kamatozás pedig itt is az egyhavi BUBOR mértéke, megemelve +4,5 százalékkal.

Széchenyi támogatást megelőző hitel

Induló vállalkozásoknak ritkán van szüksége rá, de ez a hitelforma az utófinanszírozással rendelkező pályázatokból megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódik, melyeket minden cégnek szükséges előfinanszíroznia. Ebből a célból igényelhetünk ilyenkor akár 50 millió forintot, egyhavi BUBOR + 4,5 százalékos kamatozással, legalább egy, legfeljebb ötéves futamidőre.

Agrár Széchenyi kártya

Kizárólag mezőgazdasági szegmensben tevékenykedő vállalkozások igényelhetik, mint szabad felhasználású hitelt, így ha ebben az ágazatban indultunk, akkor kérvényezhetjük maximum 25 millió forintig. Futamideje 1-3 év, kamatozását pedig a havi egy BUBOR értéke adja 4 százalékponttal megemelve.

Új Széchenyi Beruházási hitel

Ezt a hitelformát minden kézzel nem megfogható termék, például szoftverek vagy licencek vásárlására lehet felhasználni. Maximum 50 millió forintig igényelhető, érdekessége pedig, hogy minden esetben egyedileg kalkulálják hozzá a kamatot. Futamideje maximum 10 év lehet, de a vállalkozások 2 év türelmi időt kapnak a fizetéshez.

Új Széchenyi Forgóeszközhitel

Az Új Széchenyi Forgóeszközhitel kifejezetten a vállalkozásinduláshoz lett kitalálva, ezáltal konkrétan az alapozás is finanszírozható belőle, de bővítésre, forgóeszközök beszerzésére és szolgálatások igénybevételére is használható. Maximálisan 50 millió forintot igényelhetünk így, de minden beruházás kapcsán lényeges legalább 10 százalékos önerőt felmutatnunk. A kamatösszeget itt is egyedileg kalkulálják, a futamidő pedig maximum 36 hónap lehet, amit nem árt figyelembe venni, hiszen türelmi idő nincs!

Milyen dokumentumok kellenek a Széchenyi programban való hitelfelvételhez?

Mint fentebb már említettük, a Széchenyi program részeként csak kis- és középvállalkozások igényelhetnek hitelt. A cégalapítás és a hiteligényléshez szükséges alapvető dokumentumok – személyi igazolvány, magyar állampolgárság vagy letelepedési engedély és a többi – megléte mellett így a kiválasztott hitel függvényében az alábbi dokumentumokra lehet szükségünk az igényléshez:

  • Formanyomtatvány igénylőlap, mely a vállalkozás formájához és a kiválasztott hitelhez igazodik.
  • Az elmúlt időszak gazdálkodási adatai – induló vállalkozás esetén ez nyilván hanyagolható –, ezáltal eredménykimutatás, mérleg és adóbevallás.
  • Adóigazolás
  • Kezes vagy kezesek személyazonosságát és hitelképességét igazoló okmányok.
  • Nyilatkozat és kezelési záradék.
  • Cégkivonat.
  • Főkönyvi kivonat vagy pénztári kimutatás.
  • Társasági szerződés – ha olyan vállalkozási formában tevékenykedünk.
  • Vállalkozói igazolvány.
  • Számlaforgalmi igazolás.
  • Főként induló vállalkozások esetén egy átfogó üzleti terv.
  • Az Agrár Széchenyi Kártya igényléséhez MVH-s regisztrációs szám.

Mikrohitel

A Mikrohitel Program egy főként induló vállalkozásokat megcélzó kezdeményezés, mely a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány segítségével indult útnak. Egy olyan hitelformáról van szó, mely kifejezett mikro- és kisvállalkozásoknak szól, méghozzá a jelenlegi piaci kamatozású banki kölcsönöknél lényegesen kedvezőbb feltételek társaságában. A legnagyobb előnye, hogy a Mikrohitelt gazdasági múlttal még nem rendelkező, azaz teljesen kezdő vállalkozások is igényelhetik.

Létezik specializált típusa is, aminek részeként vissza nem térítendő támogatással együtt igényelhető. Ez a Széchenyi Programmal közösen valósult meg, lényege pedig az, hogy a kedvezményes, kamattámogatott kölcsön mellé egy olyan támogatási összeget is kaphatunk, amit egyrészt szabadon felhasználhatunk – többek között a kölcsön törlesztésére –, másrészt nem kell visszafizetnünk vagy leszámláznunk sem. Ez az úgynevezett Kombinált Mikrohitel aminek részeként akár 20 millió forint kamattámogatású kölcsönt is igényelhetnek az induló vállalkozások, méghozzá további 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett. Jelenleg sajnos ezt a specializált hiteltípust szüneteltetik Magyarországon, azonban a későbbiekben van esély az ismételt aktiválására.

A Mikrohitel számokban

Az induló és a meglévő vállalkozásoknak egyaránt azért nagyon jó alternatíva a Mikrohitel felvétele, mert a kölcsön bár nem szabadon felhasználható, ellenben majdnem mindenre kiterjed, amire egy új vagy indulófélben lévő cégnek csak szüksége lehet. Ennek fényében felhasználható új beruházásokhoz, fejlesztésekhez, de természetesen forgóeszközök finanszírozásához is. 

A kérdéses kölcsöntípus maximum 10 millió forintig vehető igénybe, amihez fix 3,9 százalékos kamatozás társul, tehát kifejezetten kedvezőbbnek tekinthető még a jelenlegi helyzetben is a piac kölcsönökhöz mérten. A futamidő nyilván ennek fényében szigorúbb, így ha beruházási célzattal igényeljük a kölcsönt, akkor 8 évig tolhatjuk ki, de forgóeszköz finanszírozásakor maximum 3 évet kaphatunk. Ami az induló vállalkozások esetén kifejezetten előnyös, hogy bár a kamatokat már az első hónaptól törleszteni kell, azonban a tőketartozás visszafizetésének megkezdésére 6 hónap türelmi időszak jár.

A Mikrohitel feltételei

Mint minden vállalkozói hitelnek, úgy természetesen a Mikrohitelnek is vannak feltételei, melyek be nem tartása esetén elutasíthatják igénylésünket. 

  • Fontos szempont például, hogy cégünk ne álljon se végelszámolás, se felszámolás, se csődeljárás alatt, ami induló vállalkozásként nyilván nem jelentős veszélyforrás.
  • Mivel kifejezetten kisebb vállalkozások számára lett megálmodva, ezért a Mikrohitelt csak olyan cégek igényelhetik, akik maximum 9 főt foglalkoztatnak.
  • Amennyiben nem induló vállalkozásról beszélünk, akkor fontos igazolni, hogy az előző éves céges árbevétel nem haladta meg a 200 millió forintot.
  • Elutasítással jár, ha az igénylő vállalkozás székhelye nem Magyarországon van, illetve nincs a cég legalább 75 százalékban magyar tulajdonban.
  • A konkrét beruházások esetén a Mikrohitel összegét csak akkor igényelhetjük, ha legalább 20 százalék önerőt fel tudunk  mutatni, amit nem helyettesíthetnek fedezetként ingatlanok és ingóságok.

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.