Mit kell tudni a babaváró hitel előtörlesztéséről?

A babaváró hitel egy kiváló megoldás azoknak a fiatal házasoknak, akik szeretnének belátható időn belül családot alapítani, és ehhez szükségük lenne kamatmentes, teljes egészében szabad felhasználású kölcsönre.

Mint a legtöbb családközpontú támogatásnak, úgy természetesen ennek a kölcsönterméknek is a háromgyermekesek a legnagyobb nyertesei, hiszen esetükben a maximálisan felvehető 10 millió forintos hitelösszegnek akár a jelentős része áthárítható lesz az államra.

A babaváró hitel lényege

A babaváró hitel gyermekenként kínál kedvezményeket:

Alapfeltétel, hogy egy gyermek megszülessen a kölcsön igénylését követő öt éven belül, hiszen ez adja a kamatmentességet a futamidő végéig, miközben ezzel együtt 3 évre felfüggeszthetjük a törlesztést.

Amennyiben újabb gyermek születik, azzal az addig fennmaradt tartozásunk 30 százalékát teljes egészében átvállalja tőlünk az állam, miközben újabb három év törlesztési moratóriumot kérhetünk. 

A legnagyobb kedvezményt azonban három gyermek után kaphatjuk a babaváró kölcsön mellett. Ilyenkor ugyanis az állam minden kapcsolódó tartozásunkat átvállalja, így ha megmaradt még 9 millió forint tartozásunk, akkor az a kamatokkal együtt egyszerűen törlésre kerül.

Konyhanyelven kijelenthető tehát, hogy aki amúgy is három gyermeket szeretett volna vállalni rövid határidőn belül, az a babaváró hitel segítségével 10 millió forint szabad felhasználású összeghez juthat úgy, hogy annak csak egy minimális részét – szerencsés esetben pusztán százezreket – kell visszafizetnie.

Babaváró hitel előtörlesztése

Nagyon sokan vannak, akik szabadulnának hitelüktől, netán valamilyen módon nagyobb pénzösszeghez jutottak és beforgatnák ebbe az ügyletbe.

Ebben az esetben kerülhet sor az úgynevezett előtörlesztésre, ami normál kölcsönszerződéskor valóban hasznos lehet, azonban a babaváró hitel kapcsán alaposan megfontolandó, méghozzá leginkább a kamattámogatás miatt.

Előtörlesztés az első baba érkezése előtt

Az előtörlesztési folyamatot a babaváró hitel kapcsán addig lehet érdemes fontolóra venni, amíg az első gyermek meg nem született, azonban a jogszabály kimondja, hogy ilyenkor közel sem csak annyit törlesztünk előre, amennyit éppen gondolunk.

Amennyiben ugyanis úgy döntünk, hogy az első gyermek érkezése előtt a hitelnek több mint a felét előtörlesztjük, akkor az arra érvényes kamattámogatást is előre ki kell fizetnünk.

Ez sok esetben súlyos extra milliókat jelenthet az ügyfél számára, tehát érdemes kétszer meggondolni annak ellenére is, hogy ez utóbbi összeget gyakorlatilag ilyenkor mi adjuk kölcsön a banknak vagy az államnak.

Amint ugyanis az első baba megszületik, és ezzel teljesítettük az 5 éves babavállalási kötelezettségünket, akkor az előtörlesztéskor befizetett plusz összeget visszakapjuk, és szabadon felhasználhatjuk. Összességében tehát ilyenkor nem leszünk ráfizetésesek, még akár jól is járhatunk ezzel a megoldással.

Előtörlesztés az első baba érkezése után

Egészen más a helyzet azonban akkor, ha a babaváró hitelt már az első gyermek megszületése után szeretnénk előtörleszteni, hiszen a kamattámogatás ebben az esetben is problémát okozhat, de egészen másképpen.

Ilyenkor ugyanis az extra kamattámogatást már nem kell kifizetnünk, hiszen teljesítettük kötelezettségeinket, azaz 5 éven belül vállaltunk egy gyermeket, ezzel pedig a futamidő végéig jár majd a kamatmentesség, ebből fakadóan pedig a fix törlesztőrészletek.

Ez pedig igencsak lényeges ütőkártya abban a tekintetben, hogy nagyot bukhatunk később az előtörlesztéssel – feltéve, ha szeretnénk még gyermeket.

Amennyiben igen, akkor nem szabad előtörleszteni a babaváró hitelt, hiszen eleve a második baba után elengedik a tartozás egy jelentős részét – mintegy 30 százalékát –, ha pedig egy harmadik babánk is születik, akkor a teljes felvett kölcsönt átvállalja az állam, így gyakorlatilag feleslegesen éltünk az előtörlesztés lehetőségével.

A legfontosabb végkövetkeztetés tehát, hogy az babaváró hitel bármikor előtörleszthető, csak nem éri meg.

Mit jelent a kamattámogatás a babaváró hitel esetén?

A fentiekben gyakran elhangzott a kamattámogatás kifejezés a babaváró hitel kapcsán, mely az előtörlesztésnél az egyik legnagyobb akadályt jelenti. Hogy mit jelent a kamattámogatás és miért olyan fontos ebben a hitelkonstrukcióban?

Tudni kell, hogy a babaváró kölcsön felvételét követően az első öt évben mindenkit megillet egyfajta feltételes kamattámogatás, vagyis az igénylő házaspárnak ennyi ideje van arra, hogy egy gyermek születését, illetve örökbefogadását igazolja.

Amennyiben az sikerül, a kamattámogatás a futamidő végéig megmarad, vagyis akár 10-20 éven keresztül nem kell semmiféle extra költségekkel számolnunk, csak a tőkét fizetjük vissza a banknak fix törlesztőrészletekben, a kapcsolódó kamatokat az állam rendezi helyettünk.

Mi történik akkor, ha elbukjuk a kamattámogatást?

Mivel erre csak akkor kerül sor, ha nem teljesítünk egy feltételt (nem születik baba, elköltözünk az országból és így tovább), ezért természetesen az állam helyett nekünk kell kifizetnünk a kamatokat, méghozzá visszamenőleg.

Jogszabály van arra, hogy amennyiben ilyen eset felmerül, akkor az adósnak 120 napja van arra, hogy egyetlen összegben kifizesse a kölcsönhöz kapcsolódó addig nem fizetett kamatokat, miközben a babaváró hitelből egy teljesen általános, piaci kamatozású személyi kölcsön lesz.

Bizonyára sokan szeretnék tudni, hogy ez mekkora plusz kiadást jelenthet. Mivel a babaváró hitel kamatát az állampapír átlaghozamához kapcsolódó 130 százalékos, annak két százalékponttal megemelt költségeként állapítják meg, ezért nagyjából 5 százalékos induló kamattal lehet kalkulálni.

Ha a felvehető legmagasabb, azaz 10 millió forintos hitelösszeg kapcsán számolunk, akkor az első 5 évben ez nagyjából 2 millió forintnyi kamatot jelent.

Ezt fizeti ki helyettünk az állam, de ha a kamatmentesség feltételeit nem teljesítjük, akkor ezt az összeget egy részletben akarja majd behajtani tőlünk a bank, illetve előtörlesztés mellett is ennyit kell kifizetnünk.

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.